Rólunk

Kedves Vendégünk!

Köszöntjük Önt a Prés Borbár és Borszaküzlet minden dolgozója és a partner borászatok nevében is. Engedje meg, hogy néhány mondatban bemutassuk magunkat és koncepciónkat…

Az előzmények

Régóta probléma városunkban, hogy esténként – néha nappal is – nincs olyan hely, mely kínálatával megfelelően reprezentálja Tokaj-Hegyalját, vagy ha van is egy-egy igényes hely, azokat pedig nem tartják nyitva. Az éttermek bezárását követően este – télen 9, nyáron 10 után – nincs hova beülni egy hamisítatlan tokajira. Próbáljuk a kínálatot úgy kialakítani, hogy borvidék legtöbb települése és annak egy-egy emblematikus borásza/borászata helyet kapjon nálunk. Ebben nagy segítséget jelenthet válogatott borászaink elhivatottsága az iránt, hogy kialakításra kerüljön a város legnagyobb kínálatával rendelkező borbárja és vinotékája, ahol több mint 100 féle hegyaljai bor közül válogathatunk.

Borok

Fontosnak tartjuk, hogy valós képet kapjon a vendég a térség borkínálatáról, ismerje egy-egy település vagy akár termelő sajátosságait. Az induláskor ismeretségi alapon választjuk ki azokat a borászokat, melyeket méltónak találtunk a helyhez és a vendégekhez. Mert ugye ha valaki egy rossz bort iszik valahol, annak meg lesz a véleménye a helyről is, nem csak a borászról. Mi ezért, mielőtt egy borász termékét felvesszük a borlapunkra, azt megkóstoljuk és értékeljük. Számunkra nem az ár az első rendű szempont, mivel egy 1.500 Ft-os bor is lehet kiváló, de egy 10.000 Ft-os tétel is lehet hétköznapi a saját kategóriájában. Véleményünk szerint az ár/érték arány a legfontosabb, és hogy mindenki megtalálja nálunk a saját egyéni igényeinek legmegfelelőbb tételt. Azért fontos figyelembe venni a kóstolt tételek kiválasztásánál az örök mondást, hogy almát az almával – tehát ne próbáljuk összehasonlítani egy reduktív, nagyon könnyű furmintot egy nagyon tematikus, jobban hordózott furminttal – mert nagyon torz képet mutatna az eredmény.

Pohár kérdés

A kiváló minőségű borok nem akármilyen pohárba valók! Egy jó minőségű borospohár ára meghaladhatja az ezer Forintot. Ezért, hogy mindig minőségi poharakat tudjunk biztosítani minden vendégünk számára, egy szimbolikus „betétdíjat” számolunk fel az első pohár vagy üveg borhoz, melyet távozáskor a pohár leadását követően visszafizetünk. Szeretnénk a nagyközönséggel megismertetni a nemrég debütált Tokaji borospoharat, hogy aki szeretné azt is „kölcsönözhesse”!

Borkorcsolyák, csipegetnivalók

Az idénynek megfelelően, heti választékban kínálunk boraink mellé sajttálakat, magyaros ízelítőket, krémeket. Az ajánlat összeállításakor célunk a helyi termelők előnyben részesítése, tehát környékbeli sajtokat, füstölt árut kínálunk vendégeink számára. Az éppen aktuális kínálat felől érdeklődjön kollégánknál!

Az épület története

„A Rákóczi út hangsúlyos épülete, a Vecsey-kúria. A 17. században a Hayduch-köz vonalán, a hegytől a Bodrog-partig, s ott a vár jobb parti sáncáig húzódott. A város kapuja cölöpjeit csatornaépítés közben megtalálták a főutca alatt, a 38. sz. ház előtt (a téren). Szemben a Toldi Fogadó épülete, az egykori uradalmi (Rákóczi, ill. kincstári uradalom) révháza. Kompok, kikötőhelye a torkolatnál. A ház régi neve Vecsey-kúria, hátsó, híd felőli falán bejáratokkal. Ott ugyanis a város vásártere volt. Az épület eszerint már a 17. században felépülhetett. Fölötte, a Dr. Szabolcs István háza volt a városkapun kívüli vendégfogadó. (Később Dobogó kocsma.) A Vecsey-kúria utóbb, a 19. sz. végén Dr. Goldstein Kálmán orvos háza volt, aki 1906-1907-ben az akkor megalakuló Tokaji Bortermelők Társasága egyik alapító részvényeseként vezető szerepet töltött be a cégben. A sikeres vállalkozás később Budapestre költözött, s a gazdag zsidó polgárok tőkéjével Magyar Bortermelők, ill. Mezőgazdasági Rt. néven működött a gazdasági világválságig, mikor tönkrement. Csak a bor ágazat nem ment tönkre! 1933-ban Tokajban újjáalakult a cég, de abban ismereteink szerint már – kora miatt – nem vett részt Dr. Goldstein, aki ekkor már Budapesten lakott.
A háborúból egy leszármazott sem ért haza… 1945-től a megalakuló Tokaji Földműves Szövetkezet vette át az államosított épületet.”

(forrás: Zelenák István 2017. április)